Szeptemberben, ünnepélyes keretek közt mutatták be a nyilvánosságnak, a szülők, a diákok és az iskola támogató partnereinek a pedagógusok által szerkeszett, összeállított helytörténeti, helyismereti munkafüzetet. A munkálatok még az elműlt iskolaévben kezdődtek, melyet az EMMI támogatásának köszönhettek. A Másnak térkép e táj projekt felvidéki vezetője Rancsó Andrea volt, aki a […]

Rimaszombaton találkoztak a felvidéki települési értéktárak képviselői. A több mint 25 településről érkezők a konferenciát megelőző estén műhelymunka keretein belül ismerhették meg egymás tevékenységét. Gyakorlatban is kapcsolatba kerültek az értékekkel, hisz megsütették a régió egyik értékét, a túrós lepényt. A másnapi program keretein belül Gyurán Ágnes, a FÉB titkára, a […]

A Villa Heten polgári társulás kiadványok, publikációk digitalizációjával is foglalkozik. Céljaik között szerepel olyan kiadványok felkutatása is, melyek a településhez, a régióhoz köthetők. Munkájukat számos kiváló szakember, intézmény segíti. A közös együttműködésnek köszönhetően antikváriumokból is kerülnek elő értékes kiadványo. Ilyen Tarczy Lajos két könyve is, melyek 1843-ban kerültek kiadásra. A […]

Szeretettel hívjuk, várjuk Önöket a szeptemberi Értékkonferenciára, a Felvidéki Értéktárak Találkozójára. Helyszín: Rimaszombat, Csillagház Időpont: 2022. szeptember 7. Regisztrációs link elérhető augusztus 30-ig: https://forms.gle/a2M5C365t5RGU33e8    Program: szeptember 6. 18:00 – 20:00     A felvidéki értéktárak képviselőinek találkozása   szeptember 7. 08:00 – 09:00     Regisztráció, értékkiállítások előkészítése 09:00 – 09:10     Megnyitó […]

Ünnepélyes keretek között mutatták be a madariak az új Érték-munkafüzetüket és olvasókönyvüket. A kiadvány Huszár László mentorálása alatt, Rancsó Andrea projektvezető  irányításával jelent meg. Az elhivatott pedagógusok – Szász Veronika, Fišer Angéla, Mácsodi Anna, Ollé Katalin, Ficza Erzsébet munkáját Rancsó Péter digitalizálta. A pályázati forrásoknak, az önkormányzat és a magánszemélyek […]