A Felvidéki Értéktár munkája és küldetése is bemutatkozott azon a budapesti konferencián, amelyet a Csallóközi Városok és Falvak Társulása szervezett a közszolgálatiság, a digitális lehetőségek és az önkormányzati partnerség témaköreiben. Az előadások középpontjában nemcsak határon átnyúló pályázatok, hanem a helyi értékmentés jövője és a mesterséges intelligencia szerepe is állt.
A délutáni program záróelőadója Bödők Károly, az Értékek polgári társulás vezetője volt. Előadásában bemutatta a társulás tevékenységét, különös tekintettel a Felvidéki Értéktár működésére. Hangsúlyozta, hogy az értékmentés nemcsak a múlt dokumentálását szolgálja, hanem identitásőrző és közösségépítő funkciója is van: elősegíti a helyi közösségek önbecsülésének erősítését, valamint az anyanyelvi és kulturális örökség átadását a következő generációk számára.
Mint elmondta, a Felvidéki Értéktár rendszere lehetőséget biztosít arra, hogy a települések feltérképezzék, rendszerezzék és digitálisan is elérhetővé tegyék helyi értékeiket – legyen szó épített örökségről, népművészeti hagyományokról vagy kiemelkedő személyiségekről.
Végül Bödők Károly a digitális jövőkép kérdéseire tért rá: szó esett a mesterséges intelligencia (AI) térnyeréséről, a technológia társadalmi hatásairól, valamint arról, hogy a fiatalabb generációk egyre inkább az AI-hoz fordulnak információért. A ChatGPT példáján keresztül kiemelte: bár az eszköz kiválóan fogalmaz, jelenleg nem minden esetben szolgáltat megbízható adatokat. Szerinte ezért is lenne fontos, hogy a mesterséges intelligencia a régióban létrehozott adatbázisokhoz – például a Felvidéki Adattárhoz – is hozzáférjen, és azokat felhasználva pontos, helyi kontextusú válaszokat adjon.