Értékkonferencia 2022

Értékkonferencia 2022

Rimaszombaton találkoztak a felvidéki települési értéktárak képviselői. A több mint 25 településről érkezők a konferenciát megelőző estén műhelymunka keretein belül ismerhették meg egymás tevékenységét. Gyakorlatban is kapcsolatba kerültek az értékekkel, hisz megsütették a régió egyik értékét, a túrós lepényt.

A másnapi program keretein belül Gyurán Ágnes, a FÉB titkára, a rendezvény helyi koordinátora köszöntötte a résztvevőket. Rancsó Andrea, a FÉB elnöke bemutatta az értéktár éves tevékenységét, illetve az értékjavaslatok beküldésének módját. Ezután kezdődött el a 2021-es évben felterjesztett és elfogadott Felvidék Érték elismerések átadása. Az értékgazdák átvehették az elismerő oklevelet és röviden bemutatták értéküket. Így került bemutatásra Karva település római katolikus temploma, Komárom város zenei értékei, Boholy János gömbsakkja és Pósa Lajos nemzetnevelő munkássága és az Én Ujsagom gyermeklap szerkesztése. Az elismerések átadása után megismerhettük a Huszár László Alap céljait, melyet Bödők Károly, a FÉB szakmai alelnöke ismertetett. A Magyar Örökség Bizottság munkájának bemutatása után B. Kovács István vezetésével a résztvevők értéktúrán vehettek részt. Rimaszombat értékei után leutaztunk Gömörpéterfalára, ahol Kopecsny Gábor, a Felföldi Dalia Iskola és Népfőiskola munkáját mutatta be.

VH

 

További bejegyzések