Felvidéki pedagógus műhely

Márciusban rendezték meg a Hungarikum Pedagógus Műhely felvidéki találkozóját. A kétnapos rendezvényre több mint 20 pedagógus regisztrált. A résztvevők az első napon szakmai képzés keretein belül ismerkedhettek meg a cédulázás módszerrel, melyet Szanyi Mária néprajzkutató tartott. Rancsó Andrea, a FÉB elnöke tájékoztatta a jelenlévőket és a sajtó képviselőit egy készülő kiadványról, melyet a Hodnoty Kultúry – Értékek polgári társulás a Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként működő Kisprojekt Alapból kapott forrás bevonásával ad ki. Kiemelte többek között azt is, hogy a kiadványban néhány érték QR kód segítségével lesz olvasható, amivel szeretnék elérni azt, hogy a fiatalabb korosztály is szívesen forgassa a könyvet.

Bödők Károly, a társulás elnöke jelezte, hogy a kiadványt ténylegesen április végén foghatják a kezükbe, valamint szívesen invitált mindenkit az április 29-i könyvbemutatóra.

A pedagógus műhely  első napja “társasjátékozással” fejeződött be. Szombaton a felvidéki tagok előadásai hangzottak el, ahol bemutatták értékmentő munkájukat, melyet nem csak az iskolában végeznek.

Sok sikert és kitartást kívánunk mindenkinek az értékmentő, értékgyűjtő tevékenységhez!

VH

Next Post

Könyvbemutató

vas máj 1 , 2022
Felvidék értékeit gyűjtötte csokorba az a kiadvány, melyet a Hodnoty kultúry-Értékek polgári társulás egy Interreg program keretében adott ki. A „Felvidéki értékek gyűjteménye” című kötet  magyar és szlovák nyelven is megjelent. A könyvből 3000 példány készült, nagyszabású bemutatója pedig áprilisban, Karván zajlott. A hiánypótló kiadvány létrejöttéhez a Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként működő […]
Total
0
Share