Egy éve…

Egy éve, 2021. február 8-án elhunyt Huszár Lászlóra emlékezve nézem a visszaemlékezéseket, nekrológokat. Sokan, sok fórumon fejezték ki döbbenetüket a visszafordíthatatlan felett. Sokan, sokféleképpen emlékeztek meg róla, felidézve mindennapjait, küzdelmeit, de egy valami közös az emlékezetében: sohasem magáért, mindig másokért, mindig a „közös ügyért”, kultúránkért, értékeinkért dolgozott. Ki nem mondott, de megélt ars poétikáját talán leginkább József Attila sorai fejezik ki igazán: „Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt.” Ha kellett, pörölt, ha kellett harcolt, győzködött és… teremtett! Teremtett intézményes kapcsolatokat, szervezett értékközpontú programokat, létrehozta és kezelte a helyi értékek QR-kódos digitális adatbázisát… Ez utóbbin keresztül próbálta meggyőzni a fiatalokat (főleg a diákokat), hogy nyitott szemmel járjanak a világban, s mindent, mi érték rögzítsenek elektronikusan (ha az ő világuk már úgyis a „kütyük” világa, legalább használják értelmesen – vallotta). S hogy mit nevezünk értékeknek? Erről nem papolt, de fáradthatatlanul dolgozott azon, hogy olyan és hasonló társajátékok kerüljenek a gyerekek kezébe, mint pl. az Irány a Macskarév, amelynek célja, hogy megismertesse a Csallóköz lakóit és a szélesebb környezetet Európa legnagyobb szárazföldi szigetének történelmével, népi mondáival – magával a Csallóközzel. Hasonló és még másmilyen játékok kitalálására, alkotására biztatott mindenkit, hogy a felnövekvő nemzedék saját környezetében ezek által is megismerhesse mindazokat az értékeket, amelyek a szülőföld iránti kötődést és kultúránk, történelmünk mélyebb ismeretét célozzák.

…és a zene: fiatal korában, mint akkor minden ifjú (talán a táncdalfesztiválok hatására), a gitár, később a népzene: furulya, citera és a kedvenc – ahogy ő mondta – élete hangszere: a tekerőlant, a nyenyere.

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatójaként és a Felvidéki Értéktár Bizottság elnökeként számos olyan tevékenységet végzett és vállalt magára, amelyek sokszor felülmúlták egy ember erejét – az övét is… Ennek tükrében talán nem véletlen, hogy már csak emlékezhetünk Rá. De munkái, szervezései még rezonálnak bennünk, mindazokban, akik közelről ismertük, akik munkatársai voltunk egy-egy rövid- vagy hosszútávú programjában. Az űr azonban máig betöltetlen, noha több területen is „kinevelte” az utódokat. Pilinszky Keringője jut eszembe, ha rá gondolok:

“A zongorát befutja a borostyán, s a gyerekkori ház falát szétmállasztja a naplemente. És mégis, mégis szakadatlanul szemközt a leáldozó nappal …”

 

Szanyi Mária

Next Post

Hungarikum vetélkedő 7. osztályosok versenye

szo febr 26 , 2022
Immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Hungarikum vetélkedő. A járványhelyzet után most először személyesen jöttek össze újra a diákok és felkészítő tanáraik. Több mint 260 Kárpát – medence-i  csapat jelentkezett. Az iskolák 7. osztályos korcsoportos versenyén 16  csapat került a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezett 2 napos döntőbe. Jó hangulatú, tartalmas, magas […]