Új értéktárak alakulóban

Új értéktárak alakulóban

A Felvidéki Értéktár Bizottság és a taliándörögdi Köszi hálózat mentorálásával új korszak kezdődött a csilizközi falvak történetében. Céljuk, hogy a települések örökségének feltárásával és azok rendszerezésével életre keltésék értékeiket. Az első találkozónak Csiliznyárad község adott otthont. Lukács József polgármester úr köszöntötte az egybegyűlteket. A megjelent csilizközi településvezetők, kultúra szervezők és tanárok lelkes csapata hallgatta Hoffner Tibor és Bazsó Gariella a Köszi bázis és a Hungarikum mozgalom alapítótagjainak értékes gondolatait. Majd Bödők Károly mutatta be a Felvidéki Értéktár munkáját. A települések a közös munka során bepillanthattak, megismerhették egymás helyi értékeit. Bizony, elhangozott a következő is: „Itt lakom a szomszédotokban és mennyi újat ismertem meg röpke 2 óra alatt, míg együtt voltunk”. Az új kezdeményezés alapjai is már körvonalazódtak a találkozó során “Szomszédolás” címen. Egy túra keretében a bekapcsolódó falvak közösségei megmutatják településük értékeit helyi idegenvezető segítségével. A találkozón a jelenlevők új időpontot egyeztettek, biztosítva a munka folytatását. Két hét múlva Janyík Erzsébet, Csilizradvány polgármesterének invitálására ismét találkozik a lelkes csapat.
FÉB

További bejegyzések