Category: Felvidéki magyar nemzeti értékek

Deáki templom

Deáki legnevezetesebb helye az ősi, Szűz Mária tiszteletére épített templom, amelyet elsőként II. Paskal pápa 1103. évi oklevele említett, de több később – 1175-ben, 1186-ban és 1211-ben – kelt okmány is utal rá. Az akkori istenháza – építési ideje nem ismert – kezdetben kápolnaként szolgált. A későbbi, román kori, méltóságot sugárzó deáki templom – a régebbi, 1075-ből származó garamszentbenedeki kolostortemplom mellett – építészetileg Közép-Európa legbecsesebb ilyen jellegű épületei közé sorolható.

A Szűz Mária-templomról írt dolgozatában Ipolyi Arnold három szempontra hívta fel a figyelmet: hazánk X–XII. századi román bazilika-stílusú egyházi műépítészetének egyik legáltalánosabb, mintegy mintaszerű darabja. A monostori építészet egyik – csak Magyarországon ismert – sajátosságának jellegzetes példája. A templomban található hazai festészetünk egyik legrégibb, határozottan adatolható, egyházi falfestménymaradványa.

A templom az úgynevezett román téglaépítészet tipikus műalkotása. Ennek az anyagnak a felhasználását az indokolta, hogy a környéken nem találtak elegendő mennyiségű követ. Az épületet hosszú ideig nem vakolták be, s ez még inkább kiemelte lenyűgöző látványát. A falakat tégladíszítés jellemezte, így a párkánymezőt, a függőleges pilléreket, azaz a pilasztereket, valamint a falsávokat, a lizénákat. A deáki templom – mint legnagyobb téglaépítmény – mintául szolgált a környékbeli, sőt a csallóközi istenházák emelésekor is. Valószínű építtetője az apátságot határozottan vezető Uriás (Uros) apát volt, a templomot – mint írtuk – 1228-ban szentelték fel.

Legősibb része a Szent István-kápolna, amely a déli oldalon csatlakozik a főépülethez. Jellegzetesen kora román kori építmény, téglalap alakú hajóval és félkör alakú apszissal, szentéllyel. A hajót ma gerendás mennyezet fedi, az apszis negyed gömb formájú falazott boltozat, úgynevezett koncha. A főfalak vastagsága eléri az egy métert.

A kápolna teljes hossza nem haladja meg a tíz métert. Feltevések szerint ez itt az első épület, amelyet már 1103-ban említenek. Ezt támasztja alá a homlokzat déli oldalán a múlt században felfedezett főkapu. A kápolna apszisának déli oldalán tipikus román stílusú, résszerű ablakok nyíltak. A déli falat magas, fűrészfogas motívumú párkány, az apszist keskenyen fogazott párkánymező díszítette.

A mai deáki templom művészettörténeti szempontból legjelentősebb felülete az 1228-ban felszentelt kétszintes, háromhajós rész, amely 19,5 méter hosszú és 10,75 méter széles teret alkotott. A szakrális építmény jellege levezethető a Szent Benedek-rendi szerzetesek istentiszteleti szokásaiból és egyházművészeti hagyományaiból.

Az északkelet–délnyugati tájolású, háromhajós – kereszthajó nélküli – templomot a keleti oldalon hármas szentély zárja. A nyugati homlokzat két szélén mintegy őrt álló, zömök román stílusú tornyok a középhajó háromszögű ormát fogják közre. A főhajót a keskenyebb mellékhajóktól magas pilléres árkádokkal választották el. A középső hajó kétszer olyan széles, mint egy-egy oldalhajó. A templom hosszának aránya úgy viszonyul a teljes szélességhez, mint a három a kettőhöz, tehát az aranymetszés szabályát követi. A hajók keleti végét egy-egy félkörívű oltárfülke zárja le, a középső azonban szélesebb, a másik kettőnél előbbre szökik. Az istenháza két szintre, úgynevezett alsó és felső templomra tagolódik. Ez a megoldás Közép-Európában is ritka.

A deáki bazilika elsősorban azért teljesen más, mint a hasonló román stílusú építmények, mert három hajója egyenlő magas. A középső nem emelkedik a két oldalhajó fölé, ezért csarnoktemplomnak is nevezik. Ezt az megoldást azért választották, hogy az építők a boltozat felett egy másik háromhajós teret is kialakíthassanak.

A felső templom alaprajzának mutatói megegyeznek az alsóéival. A főhajót a mellékhajóktól itt olyan fal választja el, amelyen szabálytalan elhelyezésű nyílások vannak. Az ezek közötti távolságok nem azonosak, és nem felelnek meg az alattuk lévő árkádok tagolásának. A felső rész keleti apszisainak hármas tagolódása ismétlődik ugyan, de a mellékapszisok már kisebbek.

A középső apszis román stílusú ablakai közötti falfelületen két eredeti középkori falfestményt találtak. Az egyik az áldást osztó, könyvet tartó Krisztust mandula alakú dicsfénnyel ábrázolja. A másik – feltehetően mandorlával – az Atyaisten képe volt. A Szentlélek hiányzó galambját föléjük képzelve a Szentháromság lehetett a falfestmény tárgya. Az ikonográfia, a rajzolat és a színezés XIII. századi ábrázolási gyakorlatot mutat. A XIX században a képek még felismerhetőek voltak, napjaikban már sokkal nehezebben.

Ipolyi Arnold szerint a középső hajó a deáki grangiában élő Benedek-rendi szerzetesek külön istentiszteletére szolgáló kápolna vagy oratorium volt, amelyben a hívektől elkülönülve végezték ájtatosságaikat, zsolozsmáztak, elmélkedtek vagy a szent könyveket olvasták. A mellékhajókat – mivel nem lehettek szerzetesi külön cellák vagy ebédlőhelyiségek – minden bizonnyal közös hálótermekként szolgáltak. Bár Ipolyi előbbi, 1860-ban publikált okfejtésének vannak gyenge pontjai, azóta sincs meggyőzőbb magyarázata a deáki templom emeleti részének.

A bazilika jelentőségét növeli, hogy a háromhajós templom – lényegesebb átépítés nélkül – maradt fenn, bár nyugati homlokzatának tornyait a barokk korban megemelték és új sisakkal fedték. A mai magasságuk 31,5 méter. A harangokat a harmadik szinten helyezték el, ezek között az úgynevezett nagyharang súlya 549 kilogramm, és 1923-ban a nagyszombati Fischer testvérek öntötték. Közben – 1872 és 1875 között – Kruesz Krizosztom pannonhalmi főapát kormányzása idején a templomot bővítették. Akkor a műemlékek ideiglenes bizottsága – tagjai a kor olyan jeles személyiségei, mint Hegedűs Candid, Arányi Lajos, Henszlmann Imre, Pulszky Ferenc, Schulek Frigyes és Zsigmondy Gusztáv – a két építész, Schultz Ferenc, majd Storno Ferenc terveit elvetve Schulek Frigyest bízta meg a munkálatok megtervezésével és vezetésével. A kivitelezés során – a román stílushoz alkalmazkodva – az ősi templom nyugati homlokzatához csatlakozva egy új, mintegy háromezer ember befogadására alkalmas háromhajós csarnokot emeltek neoromán stílusban. A régi istenháza csaknem érintetlen maradt.

Az ősi és az új templom – elsősorban a nagyszerű tervezési és építészeti munkának köszönhetően – a főhajóban egyesülnek, határvonalukat elsősorban a tornyok jelzik. Az épület hosszanti tengelye negyvennyolc méterre nőtt, csarnoka szentély szerepet kapott. A régi templom földszintjén, a fő apszisban látható a Szűz Mária megkoronázása című festmény, amelyet Jeges Ernő alkotott 1941-ben. A szanktuáriumként szolgáló hajdani kápolna apszisaiban elhelyezett öt festett ablaküveg Szűz Mária, a templom védőszentje életének egy-egy jelenetét ábrázolja. A üvegtáblákat 1875-ben, Würzburgban készítették. A kibővített templom középső hajónak első oszlopához ekkor szószéket illesztettek Keresztelő Szent János álló alakjával, amely szintén würzburgi alkotás.

Az épület főfalain helyezték el a templom bazilika jellegét és méltóságát jelző tizenkét keresztet a gyertyatartókkal együtt. Az északi apszisnál lévő régi sekrestyét lebontották, az újat a román kori templom emeletére vezető lépcsőházban alakították ki. A Szent István-kápolnában található középkori falfestménytöredékeket 1941-ben, a templom soron következő nagyszabású felújításakor lefestették. Ebből az időszakból való a belső berendezés nagy része, a márványból készült neoromán oltárasztal, a tabernákulum bronzajtaja, a fapadok és a kovácsoltvas rács.

A templombelső régi és új falait első királyunk életének egyes eseményeit megörökítő falfestmények díszítik, melyeket Kotuly Béla festőművész 1941-ben alkotott. A freskók témái: Szent István, a kereszténység terjesztője; Szent István, a hadvezér; A pannonhalmi alapítólevél átadása; A Halotti beszédet író szerzetes; Szent István az Intelmeket átadja fiának, Imrének; Szent István Imre halála után felajánlja az országot Szűz Máriának. Szintén Kotuly Béla készítette a felújított templom néhány falfestményét, ezek tárgyát az Újszövetségből, Szent István király és Szent Benedek életéből merítette. A szobrok alkotói Madarasi Walter és Martin Holych.

A berendezés egyéb részei többnyire XIX. századiak. Az orgonát Angster pécsi mester építette.

A deáki Szűz Mária-templomban – az ókeresztény bazilikális stílusú építkezésekhez hasonlóan – a bizánci és nyugat-római kultúra találkozik. A hatalmas méretű, kettős templomú deákmonostori bazilika „egy nemzet ősi kultúrájának és művészetének egyik tükördarabja”. Nemcsak a magyarság egyik legbecsesebb történelmi emléke, hanem olyan lelki és szellemi örökség, amely az ezeréves magyar államiság és művészet mélységét, s ami a legfontosabb: önállóságát bizonyítja, messze az ország jelenlegi határain túl. ( Forrás: Csemadok.sk)

Read More